Megbízható munkaadó díjazott lett ismét a Jobcapital

2021-05-14 10:05:27

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 35 tagvállalata vehette át május 13-án a „Megbízhetó Munkaadó 2021/2022” kitüntető címet. A címet 2017 óta olyan vállalatoknak ítéli oda, amelyek teljesítik a munkavállalóknak biztosított munka- és szociális körülményekre vonatkozó, egy szakmai bíráló bizottság által kidolgozott feltételrendszert.
 
A kezdeményezés célja, hogy munkavállaló-barát környezet megteremtésére ösztönözze a munkaadókat, és egyben erősítse a kitüntetett cégek munkaerőpiaci pozícióját, pl. dolgozók megtartása ill. a munkaerőtoborzás során, ezzel is segítve az employer branding erőfeszítéseket.
 
A szakmai zsűri képviseletében Dr. Vörös Ágnes elmondta, hogy az idei pályázatok „best practice”-e nagy részben a pandémiás helyzetre adott céges válaszokat foglalta össze.
 
A szakmai zsűri tagjai voltak:
 
-       Dr. Vörös Ágnes (HR vezető, BASF Hungária Kft)
-       Bárdossy- Bagó Annamária (Személyügyi vezető, OBO Bettermann Hungary Kft)
-       Borosné Hubert Mária (Német-Magyar Tudásközpont Kft., DUWZ)
-       Dr. Simon Judit (a Corvinus Egyetem professzora)
-       Karácsony Zoltán (szakújságíró)
 

A 2019/2020 cím után nagy öröm számunkra az újbóli 2021/2022-es elismerés, ami jó visszaigazolás a törekvéseinkre. Köszönjük! :)